Posts By :

p.gabor

pluszos szemüveg

Pluszos szemüveg: a távollátás hatékony kezelési módszere

A szemproblémák korrigálásának lehetséges kezelési módszerei a szemüveg és a kontaktlencse. Az egyes megoldási lehetőségek mérlegelése nem könnyű feladat, érdemes közben összevetni az objektív, általánosságban meghatározható pozitív és negatív érveket a sajátos szempontokkal.

A sikeres döntéshez nem árt tisztában lenni az alapokkal sem – azaz, hogy kinek és milyen típusú lencsére van szüksége –, hiszen számos tapasztalat arra a tényre mutat rá, hogy olykor azok sem ismerik pontosan a szemészeti fogalmakat, akiknek már régóta élete részét képezi a szemkorrekció. A következő bekezdésekben a pluszos szemüveg hátterét ismerheti meg, miközben választ kap minden olyan lényeges kérdésre, mely segíti a témakör megértését:

  • Hogyan működik az egészséges szem?
  • Kinek jelent megoldást, és honnan ismerhető fel a pluszos szemüveg?
  • Milyen érvek szólnak a szemüveghordás mellett?

A fénytörési hibák rövid összefoglalója

A szem az egyik legkisebb és egyben legösszetettebb emberi szerv. Akkor beszélhetünk a hibátlan működéséről, hogyha a szembe érkező fénysugarak áthaladnak a szaruhártyán, a pupillán és a szemlencsén, majd végül egy pontban a retinára, avagy a látóhártyára vetülnek.

Ezzel szemben, hogyha a fénysugarak fókuszpontja a látóhártya előtt (rövidlátás) vagy mögött (távollátás) helyezkedne el – netalántán két fókuszpont is keletkezik (asztigmia) –, és emiatt a látás homályossá, pontatlanná és életlenné válik, akkor fénytörési hibáról és látásromlásról van szó.

Biológiai oka nagy százalékban a szaruhártya és a szemlencse törőerejének eltérésére, illetve a szemtengely hosszára vezethető vissza, de arra is akad példa, hogy a fénytörési problémát a szem egyre rugalmatlanabb alkalmazkodóképessége generálja. Utóbbit a szakirodalom presbyopiának, öregszeműségnek nevezi, de időskori távollátásnak ismeri a köznyelv , ami először 40-45 éves kor felett jelentkezik.

A távollátók klasszikus megoldási lehetősége: a pluszos szemüveg

A pluszos vagy mínuszos dioptriájú szemüveg kérdéskörénél a legtöbben elakadnak. Mindenki más és más okból, de egy biztos, ha abból indulunk ki, hogy már a rövidlátás és a távollátás fogalma is becsapós, az már előre vetíti, hogy a további szemészeti kifejezésekben is könnyű elveszni. Most azonban egyértelműen leszögezzük, a pluszos szemüvegek a távollátóknak, azaz a hypermetropiás szemmel rendelkező pácienseknek nyújtanak megoldást a látásjavításban.

legjobb pluszos szemüveg

A hypermetropia felismerése

Minimálisan már említésre került, de érdemes újra kihangsúlyozni, a távollátás (hypermetropia) egy olyan fénytörési hiba, aminek következtében a fénysugár fókuszpontja a retina mögé vetül, ezért valójában túllátásnak kellene neveznünk, nem pedig távollátásnak, mint ahogy elterjedt a hétköznapi nyelvben. Közelre fókuszálva hamarabb elfárad szemünk, például a számítógép előtt, a telefonunkat használva, az apróbetűket olvasva.

A távollátás sajátossága, hogy sokkal nehezebb észlelni a jelenlétét, mint a többi szemészeti problémának. Ennek az az egyszerű oka van, hogy a három osztályozási foka közül kettő során (gyenge és közepes túllátás esetén), a szem automatikusan korrigálja a hiányosságot, kiegyenlít. Tünetei természetesen vannak, ezért ha:

  • rendszeres szemfáradtságot,
  • fejfájást,
  • alkalmi homályos látást tapasztal,
  • vagy olykor összefolynak a betűk a hosszan tartó olvasás alatt, és gyorsabban elfárad a szeme

mindenképp jelentkezzen be egy látásvizsgálatra!

A hypermetropia diagnosztizálása és korrekciója

Ha a távollátás nincs időben kezelve, nagy mértékben terheli az idegrendszert. A látásvizsgálat alatt ezért is kerül sor egy személyes elbeszélgetésre, mert a mindennapi szokásokhoz kapcsolódó tapasztalatok körülírása könnyedén felfedi a hypermetropiát. Ezen túl természetesen a klasszikus látásvizsgálati tábláról való olvasás is segít a fénytörési hiba meghatározásában. Ilyenkor gyakran alkalmaznak gyerekeknél pupillatágítást, hogy a szem automatikus alkalmazkodóképességet kiiktassák. Ha az eredmények pontosan kimutatják, hogy a szem távollátó, nem marad más hátra, mint a szemüveg vagy kontaktlencse kiválasztása.

Nem titok, hogy a legklasszikusabb korrekciós eszköz a pluszos szemüveg. Ha egy hypermetropiás szemről sokáig úgy hiszik, hogy egészséges – és ezért nem kezelik –, akkor kénytelen folyamatosan kiélesíteni a képet, ami természetessé válik. Így a folyamatos élesítés miatt sokkal fáradékonyabb lesz a szem, ezzel szemfáradtságot, szempirosságot vagy akár homályos látást észlelünk.

A pluszos szemüveg a klasszikus választás

Az egyik lehetséges megoldás a szemüveg készítése: fiatalabbaknak az egyfókuszú szemüveglencsék, mert ez a kialakítás nem jelent mást, minthogy a lencse egészén azonos a korrekció mértéke! Míg presbyopoknak a többfókuszú vagy multifokális szemüveglencse jelenthet alternatívát. A szemüveg nemcsak a látásjavításban segíthetnek, hanem divatos kiegészítők is, amellyel kifejezhetjük önmagunkat.

A látásproblémák kezelése során, napjainkban sokan döntenek a kontaktlencsék mellett. Sport mellé, szabadidős tevékenységek közben jelenthet kényelmesebb megoldást a kontaktlencse-viselet. Hatékonyságát tekintve ugyanarra képes, mint egy szemüveg, eltérés inkább a fentebb említett komfortérzetben tapasztalható – az viszont, hogy kinek melyik megoldás a kényelmesebb, szubjektív kérdés.

Tippek a pluszos szemüveg elkészítéséhez

A pluszos lencse sajátossága, hogy a szélei vékonyabbak, míg a közepe pedig vastagabb, ezért lezárásképp megosztunk Önnel néhány szemüvegkészítés előtti tippet!

  1. Ha az optometrista erősebb dioptriájú szemüveget állapít meg Önnek, érdemes odafigyelnie arra, hogy a keret inkább kisebb legyen, mint nagy, mert ezzel a lencse vastagsága optikailag vékonyítható!
  2. Szintén erősebb dioptria esetén, válassza az aszférikus kialakítású szemüveglencséket! Ez az eljárás röviden a pluszos lencse vékonyabb elkészítését jelenti, aminek köszönhetően a lencse csak kis mértékben nagyítja fel a szemet.

Ha nem biztos abban, hogy melyik megoldás lenne Önnek megfelelő bátran kérje ki egy optometrista véleményét és foglaljon időpontot online látásvizsgálatra!


presbyopia - öregszeműség

Módszerek a presbyopia kezelésére

A kor előrehaladtával egyre több jelentős változással kell szembenézni. Ezek közé tartozik a presbyopia is, amelyet magyarul a köznyelvben öregszeműségként vagy olvasószemüvegességként is emelgetnek.

Az olvasószemüvegesség manapság már kompromisszumos megoldás, hiszen a mindennapi életben különböző távolságokra kell élesen látnunk.  Az elnevezések már önmagukban árulkodnak a jelenség hátteréről. Lényegre törően, ha presbyopiáról van szó, akkor a közellátás sérülése kerül górcső alá, ami az idősödés egy természetes velejárója – nem tekinthető betegségnek.

Általánosságban 40-45 év felett már tapasztalható a szem öregedési folyamata, tünetei könnyen felismerhetők. Ha a hétköznapi tevékenységei során azt érzékeli, hogy

  • egyre nehezebben bírja elolvasni a recepteket, az árcédulákat,
  • vagy éppen dupla annyi időbe telik megtalálni egy telefonszámot a híváslistáján,
  • nagyítani kell a betűket a monitoron/telefonon,
  • messzebb kell rakni az olvasnivalót,

akkor nagy valószínűséggel a szemlencsék alkalmazkodóképességének romlásával kell megbirkóznia. Az élet nem minden területén lehet megnagyítani a képet, mint egy telefonon (például manikűr, pedikűr, sminkelés, borotválkozás közben). A presbyopia kezelésére több módszer is létezik, amelynek kiválasztása kizárólag a saját preferenciájára van bízva.

A presbyopia, avagy az öregszeműség kialakulása

Az öregszeműség kialakulása nem megelőzhető, mivel egy természetes folyamat. Nem létezik rá semmilyen recept, ezért is fontos, hogy mindenki időben felkészüljön rá, és ne essen kétségbe, amikor szembe kell vele nézni. Tehát egy bizonyos kor után mindenki megtapasztalja, hogy mit is jelent pontosan a presbyopia, de az már egyénenként változik, hogy pontosan mikor.

A leggyakrabban már a negyvenes éveiben járó férfiak és nők is észreveszik a tüneteket, de vannak, akik csak később döbbennek rá, hogy miért borítja homály a közel lévő tárgyakat. Felesleges küszködni, mivel csupán egy szemüveggel/kontaktlencsével már orvosolható a probléma. Az olvasószemüvegességet fontos megkülönböztetni a klasszikus értelemben vett távollátástól, ugyanis az utóbbi már sokkal korábban is jelentkezhet, hátterében pedig más ok-okozati összefüggés húzódhat meg.

Az anatómiai háttér

A presbyopia folyamatának megismerése akkor lesz igazán teljes körű, hogyha a szemműködés anatómiai háttere is szóba kerül. Köztudott, hogy a szem az egyik legkomplexebb és legfontosabb emberi szerv, aminek segítségével a képalkotás történik. Ebben a folyamatban a szemgolyó több alkotóeleme szerepet játszik, név szerint:

  • a szaruhártya,
  • a szemlencse.

Ideális esetben – ha nem áll fenn semmilyen más látásprobléma –, a szem rugalmas szerkezettel és magas víztartalommal rendelkezik. Az öregedési folyamat éppen ezeket a tulajdonságokat befolyásolja: csökken a szem alkalmazkodóképessége először a közeli távolságokra, ami miatt a fókuszáló funkció gyengülni kezd. A szemlencse idővel elveszti a flexibilitását. Az öregszeműségen túl, ezért is emlegetik a presbyopiát úgy, mint a fénytörési problémák egyik típusát.

Ezekről a tünetekről ismerheti fel az öregszeműséget

Ahogyan az már korábban említésre került, a presbyopia tüneteit valójában két sajátosság együttállása határozza meg:

  1. az életkor
  2. és a közellátás romlása.

Az öregszeműség kialakulása tetten érhető a leggyakoribb teendők elvégzése közben, amikor egy közel eső tárgyra fókuszálva nem éles a kép (átlagosan 25-30 centiméterről). Ám gyakori eset, hogy a legtöbben nem azonnal kezelik a fellépő látásproblémát – nem ismerik be, vagy csak nem szeretnék beismerni –, így a szem folyamatosan erőltetve van. Idővel ez az állapot olyannyira megszokottá válik, hogy amikor a szem próbál közelre fókuszálni, akkor rosszul lát és bizonytalanná válik.

presbyopia

A presbyopia kezelésének módjai

A presbyopia megelőzése ugyan nem lehetséges, de a kezelése több módon is történhet:

  • olvasószemüveg-készítés
  • multifokális szemüveg-készítés
  • kontaktlencse-használat.

A klasszikus mód: szemüveg-készítés

Az olvasószemüveg-készítés azok számára lesz megfelelő döntés, akik inkább a klasszikus megoldások hívei. Akik maradnának a klasszikus megoldás mellett, már léteznek olyan speciális modern olvasólencsék is (kiterjesztett olvasólencsék), amik már 2 vagy akár 4 méterig -munkatávolságokra- is éles képet adnak. Tehát nem csak a kézben tartott olvasnivalót látjuk ezzel élesen, hanem a távolabb fekvő dolgokat is: műszerek, ügyfelek, monitor, papír az íróasztalon, konyhapult.

Ezenfelül még érdemes figyelembe venni az olyan három vagy több fókusszal rendelkező (= szakszerű megnevezése multifokális) progresszív szemüvegeket, amelyeknek köszönhetően már biztosított a folyamatos átmenet, ezzel lehetővé téve, hogy kényelmes, komfortos látásélesség legyen autóvezetéshez, olvasáshoz és munkához is.

Egy multifokális szemüveggel az ember közérzete, komfortérzete nagyobbat javul, mint egy olvasószemüveggel. Mivel az évek múlásával fokozatosan kerül sor a dioptriacserére, ezért is fontos a rendszeres látásvizsgálat.

A kényelmes megoldás: kontaktlencse

A presbyopia kontaktlencse-használattal is kezelhető. A szaruhártyára felhelyezhető lencsére úgy is lehet tekinteni, mint a szemüveg egy kiegészítő eszközére, de sokan kizárólag csak ezt hajlandók alkalmazni. Ha Ön is inkább az utóbbiak táborába tartozik, akkor érdemes multifokális vagy monovision kontaktlencsét (= amikor a kontaktlencsepár közül az egyiket közelre, a másikat távolra élesítik) készíttetni! Hatékonyságát tekintve ugyanarra képes, mint egy szemüveg, eltérés inkább a komfortérzetben tapasztalható – az viszont, hogy kinek melyik megoldás a kényelmesebb, erősen szubjektív kérdés.

A presbyopia korrekciója

A látásvizsgálatok szükségszerűek. Ahhoz, hogy időben megoldást kapjunk az egyes problémák kezelésére, érdemes évente felmérni a látásunk élességét. Ha Önnél már megállapították a presbyopiát, és még nem biztos abban, hogy mely módszer jelentené számára a legkényelmesebb megoldást, bátran kérje ki egy látszerész vagy optometrista szakember véleményét!


polarizált napszemüveg

Polarizált lencsék

A polarizált lencse jelentése

A polarizált lencsét egy vékony anyaggal vonják be. Ez a filmszerű, átlátszó anyag nitrocelullózból készül és ebben kerülnek szulfát-alapú egyéb kémiai anyagok és mikroszkopikus kristályok. Ennek az anyagnak az a fő tulajdonsága, hogy kizárólag függőleges irányú fénynyalábot ereszti át. Ennek köszönhetően a vakító fény nem tud átjutni a polarizált lencsén, ezzel is védve a szemet, ugyanis a vízszintes irányban rezgő fénysugarak okozzák a fény vakító hatását.

Maga a fény alap esetben polarizálatlan, de amikor elér egy olyan felületet, ahonnan visszaverődik, tükröződik, akkor megváltozik a fény rezgése. A megváltozott irányú fény már polarizált lesz. Ezt a megváltozott tulajdonságot segít alaphelyzetbe állítani a polarizált lencse.

Miért jó a polarizált lencse?

A polarizált lencsének köszönhetően a különböző felületekről, anyagokról, anyaghatárokról visszaverődő vízszintes síkban rezgő fénysugarak nem tudnak átjutni a lencsén, így nem zavarják a látást. A polarizált napszemüveg ezzel komfortosabb látást biztosít, mint ami nincs polarizálva. Ez a plusz funkció elsősorban vezetésénél, sportolásnál, horgászatnál, kirándulásnál lehet kifejezetten hasznos, ahol nagy szükség van arra, hogy kiszűrjük a vakító és visszaverődő fényt.

Mivel a polarizált lencse megszűri a kellemetlen visszaverődéseket, csillogásokat, ezért a szemünk irritációja is csökken, nem kell annyit hunyorogni sem. Ugyanakkor például a fém csillogását nem szűri ki a polarizált napszemüveg.

polarizált napszemüveg napsütéshez

Kinek és mikor ajánljuk a polarizált napszemüveget?

Kortól és nemtől függetlenül bárki használhatja ezeket a lencséket. Számos olyan előnye van, ami miatt viszont több területen is előszeretettel használják. Ideális lehet:

  • Autóvezetéshez
  • Sportoláshoz
  • Horgászathoz
  • Kiránduláskor
  • Vadászatkor
  • Vízi sportoknál
  • Síeléskor

Polarizált szemüveglencse előnyei

  • Csökkenti a fény tükröződését és a káprázást
  • Kiszűri a vakító fényt
  • Javítja a látást, élesebbek a kontrasztok
  • Jobb távolság- és mélységérzékelést biztosít
  • Élénkebbek lesznek a színek
  • Véd a szemfáradtságtól
  • UV-A és UV-B védelmet biztosít
  • Fényérzékenyek számára ideális választás

Melyiket vegyem?

A legtöbb gyártó és márka rendelkezik olyan napszemüvegekkel, amelyeket polarizált lencsével készítenek. Ide tartozik a Ray-Ban, a Solaris, Carrera, Oakley, Polaroid, Heritage vagy épp a Kate Spade is. Érdemes lehet tesztelni akár a mobiltelefonok kijelzőjén, egyes LCD monitorok, illetve navigációs eszközök képernyőjén, hogy mit szűr ki a polarizált lencse.

A Vision Expressnél számos polarizált napszemüveg közül választhat. Kínálatunkat itt tudja megtekinteni:


kékfény szűrő szemüveg

Kékfény szűrő szemüveg: mire szolgál és hogyan működik?

A kékfény szűrős monitorszemüveg hatékony segítséget jelent az elektronikus képernyőkből áradó látható kék fény káros hatásai ellen. De mi a baj a kék fénnyel, pontosan mi az a kékfény szűrő és hogyan működik a kékfény szűrős számítógép szemüveg?

Az emberi szemet érő és oda behatoló fénynek csak egy része látható, de a látható fény is különböző tartományokra bontható. Ezek egyike a kék fény, amely számos hasznos és sok káros tulajdonsággal is rendelkezik.

A kék fény egyik fő forrását a minket körülvevő digitális eszközök képernyői jelentik. Mivel a manapság az emberek jelentős része a számítógép előtt ülve végzi a munkáját, a képernyőkből áradó kék fény ártalmas hatásai sajnos egyre hangsúlyosabban vannak jelen a mindennapjainkban. Az ezekből az eszközökből áradó kék fény online vagy digitális szemfáradsághoz és további súlyos panaszokhoz vezethet.

Cikkünkben megvizsgáljuk:

  • pontosan mit értünk kék fényen,
  • melyek a kék fény káros hatásai,
  • hogyan véd meg ezektől a kékfény szűrő, illetve a kékfény szűrős szemüveg.

A látható fény spektruma és a kék fény

A látható fény valójában az elektromágneses sugárzás egy bizonyos tartománya. Pontosan azokat a fénysugarakat jelenti, amelyek az emberi szem számára érzékelhetők. A látható fény behatol a szembe, majd eléri a retina érzékelő sejtjeit, az ún. csapokat és pálcikákat. Ezután a látóidegek elektromos impulzusként az agyba továbbítják a fény által előidézett ingereket, amit végül látható fényként észlelünk.

A szemünket érő fénynek csak egy része esik a látható tartományba: ezek a 380 és 780 nanométer (nm) hullámhosszúságú elektromágneses sugarak. Az, hogy a fényt milyen színűnek látjuk, szintén a hullámhossztól függ. Ezen belül egy szűkebb tartomány a nagy energiájú látható kék fény (HEV) spektruma.

kékfény szűrő szemüveg visionexpress

A kék fény és a digitális szemfáradtság

Bármerre nézünk, egyre több képernyővel rendelkező elektromos eszköz és kütyü vesz körül bennünket. Sokan a munkájukat is számítógép előtt ülve végzik, aztán pihenésképpen tévéznek, vagy filmeket néznek. Közben pedig folyamatosan használjuk az okostelefont. Ezek mind olyan fényforrások, amelyek nagy mennyiségű kék fénnyel bombázzák a szemünket.

Nem véletlen, hogy napjainkban szinte népbetegségnek számítanak azok a tünetek, amelyek egy hosszabb nap után sokaknál jelentkeznek.

Ilyen például:

  • a szem kiszáradása,
  • a szem viszketése,
  • elhomályosuló látás,
  • és általában a szemfáradtság.

A felsorolt tünetek kiegészülhetnek fejfájással, de akár nyak- és hátfájás is kísérheti őket. Az említett tünetegyüttest, illetve a mögötte álló betegséget számítógép előtti munkavégzés okozta szindrómának (angolul Computer Vision Syndrome, röviden CVS) nevezzük.

A monitorhasználat további káros hatásai

Ritkább pislogás

Az elektronikus eszközök képernyőjéből a szemünkbe jutó kék fény káros hatásait tovább fokozza, hogy ilyenkor általában elfelejtünk pislogni. Míg normál körülmények között percenként 22 pislogás a jellemző, addig a számítógép előtt ülve vagy az okostelefonba temetkezve ez akár 7 pislogás/percre is csökkenhet.

Szemszárazság

Amivel az a probléma, hogy a szemet bevonó és védő láthatatlan könnyfilm így elpárolog és ez vezet a szemszárazság kialakulásához. Ezáltal a szaruhártya sejtállománya károsodhat, ez pedig akár gyulladáshoz is vezethet.

Alvászavarok kialakulása

Az elektromos kütyükből áradó kék fény sajnos az alvás minőségét is jelentős mértékben ronthatja. Ennek oka, hogy az alvást elősegítő hormon, a melatonin termelését is befolyásolja, vagyis megzavarja. Ezért egyáltalán nem javasolt a lefekvést megelőző 1-2 órában ilyen eszközöket használni. Az eredmény ugyanis az lehet, hogy ennek hatására az ember képtelen elaludni, illetve az alvás minősége sem lesz olyan, mint normál esetben.

A kék fény negatív hatását felerősíti, hogy az éjjeli sötétségben a szemünk sokkal érzékenyebb a mesterséges fényforrásokból érkező sugárzásra. A nem megfelelő alvás pedig, ha tartósan fennáll, további egészségügyi panaszokhoz vezethet.

Néhány példa a rossz alvás káros következményeire:

  • elhízás,
  • daganatos megbetegedések,
  • stressz,
  • depresszió,
  • szív- és érrendszeri betegségek.

A kékfény szűrős szemüvegek

Mi az a kékfény szűrő szemüveg?

A kékfény szűrős szemüveg (más néven monitorszűrő szemüveg, monitorszemüveg vagy számítógép szemüveg) egy speciális lencsével ellátott, akár dioptria nélküli szemüvegnek is elkészíthető.  A monitorszűrő szemüveg lencséjét egy speciális, kék fényt blokkoló szűrővel látták el. A kékfény szűrő hatékonyan semlegesíti a digitális készülékek képernyőjéből áradó, nagy energiájú (HEV) kék fényt.

A kékfény szűrő szemüvegek eredményes és elterjedt megoldást jelentenek a kék fény jelentette problémára. Használatával a kék fény egészségre káros hatásai jelentős mértékben csökkenthetők, vagy akár teljesen megszüntethetők.

A kékfény szűrő szemüveg előnyei

A kékfény szűrő szemüveg monitorhoz kapcsolódó használata a kék fény által okozott valamennyi negatív hatást jelentősen csökkenti.

A kékfény szűrős számítógép szemüveg használatával:

  • a túl erős, vakító, tükröződő fények is blokkolhatók,
  • a kép tisztább, torzulásoktól mentes, valósághűbb lesz,
  • a szem hosszabb idő után is kevésbé fárad el a képernyő előtt,
  • javul a koncentráció, a munka hatékonysága,
  • stabilizálja a cirkadián ritmust, mivel a kék fény melatonintermelést blokkoló hatását kivédi, így normalizálja az alvást és jelentősen javítja az alvás minőségét.

A kékfény szűrő szemüveg segítségével tehát a szemünk sokkal jobb állapotban képes elviselni a monitor előtt töltött órákat. Így a nap végén a szemfáradság jelentősen csökken vagy akár teljesen meg is szűnik.

Kinek javasolt a kékfény szűrős szemüveg?

Röviden: mindenkinek, aki nap mint nap több órát tölt a számítógép, laptop vagy a tablet képernyője előtt. Elsősorban az irodai dolgozók a veszélyeztetettek, de tulajdonképpen mindenki az, aki a monitor előtt ülve végzi a munkáját, hiszen manapság már nemcsak a monitor, hanem számos más tárgy is kékfényt bocsájt ki pl.: irodai világítás.

A gyakran vagy sokat internetező nyugdíjas korúak is kiemelt figyelmet érdemelnek, hiszen az egyébként is gyengülő látásukat fokozottan próbára teheti a kék fény. A gyerekek és kamaszok is veszélyben vannak, mivel a szemük még fejlődésben van. Akár tanulásra, akár játékra használják, ha sokat ülnek a képernyő előtt, a kék fény hatásainak is fokozottan ki vannak téve.

Túlzás nélkül megállapítható, hogy manapság az emberek többségének érdemes kékfény szűrős szemüveget használnia. Sokan azt gondolják, hogy a számítógépük szűri a kékfényt, miközben más eszközök hatása ugyanúgy érik a szemet, például a ledfények, különböző fényforrások, LED-es TV, autó fényszóró.


Arcformák és szemüvegtípusok

Egy szemüveg öltöztet. Emiatt nem mindegy, hogy a keret kiválasztásánál hogyan is dönt, fontos, hogy a szemüveg funkciója mellett a megjelenésével is mindig elégedett maradjon. Ahhoz, hogy ez így legyen, jó, hogyha tisztában van az arcformájával, és az ahhoz passzoló szemüvegtípusokkal.

Az arcforma és a szemüvegválasztás keresztmetszete

Mindenki számára fontos szempont, hogy az első benyomás alkalmával a legjobb formáját hozza. Ahhoz, hogy mindig elégedetten nézzen a tükörbe, fontos, hogy a legjobb keretet válassza ki önmaga számára! Ehhez segítséget üzleteinkben szakértőinktől is kaphat.

Döntést hozni azonban nem könnyű, hiszen közel sem biztos, hogy ami valóban tetszik, az jól is fog állni, vagy éppen fordítva. A tökéletes szemüvegkeret megtalálásának léteznek olyan aranyszabályai, amelyekkel már sokkal gördülékenyebb a folyamat, ezért, ha Ön is vásárlás előtt áll, akkor ezeket a szempontokat mindenképp vegye figyelembe:

  • frizura,
  • bőrtípus,
  • életkor,
  • stílus,
  • arcforma.

Végeredményben minden nézőpont jelentőséggel bír, de ha ki kellene választani a legfontosabb viszonyítási alapot, akkor az biztosan az arcforma lenne. Sokan azonban nincsenek tisztában azzal, hogy a vonalaik mely arctípust jelölik, és ahhoz mi passzol igazán, ezért az első feladat a szemüvegválasztás alkalmával, hogy erre fény derüljön!

Ezekről a karakterjegyekről ismerheti fel a klasszikus arctípusokat!

Fontos az elején tisztázni, hogy az arcforma pontos meghatározásához el kell rugaszkodni a klasszikus típusok magyarázatától – pontosabban el kell engedni a definíciók egzakt értelmezését! A legtöbb emberi vonás egyedülálló, ezért könnyen megeshet, hogy az Ön arca sem kifejezetten sorolható egy adott kategóriába, mert egyszerre több típus elemeivel is rendelkezik.

  • Szögletes arcforma: csontosabb, markánsabb, maszkulinabb típusjegyeket visel, rövid formának is nevezik, amihez egy széles homlok társul. Legkarakteresebb eleme az áll, az állkapocs és a magasan elhelyezkedő arccsont.
  • Ovális arcforma: ennek a típusnak nem léteznek igazán hangsúlyos és markáns részei, legjellemzőbb tulajdonsága, hogy általában hosszabb annál, mint amennyire széles. A legszerencsésebb típusnak tartják, miszerint minden szuperül illik hozzá – bármilyen haj vagy szemüvegkeret.
  • Kerek arcforma: legjellemzőbb tulajdonsága, hogy az arc hossza és szélessége közel megegyező, nem rendelkezik éles és kitüremkedő csontozattal.
  • Hosszúkás arcforma: az ovális típushoz hasonló forma, azaz hosszabb, mint szélesebb. Esetében az arccsont magasabban helyezkedik el, az áll pedig kifejezetten keskeny.
  • Fordított háromszög (szív alakú) arcforma: ezt a típust onnan lehet könnyedén felismerni, hogy egy szélesebb homlok– és arccsont jellemzi, ami mellett az áll vonala keskeny marad.
  • Gyémánt arcforma: a gyémántot legtöbbször a szív formával keverik össze, ugyanis sok hasonló tulajdonsággal rendelkezik. A különbség viszont az, hogy míg a fordított háromszög esetében a homlok széles, addig a gyémántnál keskeny, így az arccsont sokkal dominánsabb.

A legjobb választáshoz vezető út

Az új szemüveg kiválasztásakor ne feledkezzen meg a „kivétel erősíti a szabályt” örökbecsűről, hiszen sokszor megesik, hogy az arc egyedülállósága miatt olyan keret is jól áll végül, ami általánosságban nem szokott az egyes típusoknak. Ezen túl arra is akadt már példa, hogy valaki olyan magabiztossággal viselt egy-egy darabot, hogy felülírta az optikailag esztétikus lehetőségeket.

A legjobb döntés úgy is mindig az lesz, ami Önt elégedetté teszi, de olykor nem árt egy külső, objektív vélemény sem. A legjobb tanács, amit kaphat, nem más, minthogy a kiválasztott szemüveg funkcionalitásában és küllemében is elnyerje a tetszését!


A legjobb szemcsepp a problémaforrás függvénye

A szem az egyik legkisebb, és egyben legkomplexebb emberi szerv, melynek érzékenysége miatt különösen oda kell figyelni a védelmére. Annak következtében, hogy a szem számos környezeti hatás miatt irritálttá válhat (a teljesség igénye nélkül: kialvatlanság, számítógépes munkavégzés, légkondicionáló-használat, por– és/vagy füstérzékenység), érdemes az egészségét szemcsepphasználattal fenntartani.

A piacon megtalálható műkönnykínálat kifejezetten széles repertoárral rendelkezik, ezért szükség esetén nem könnyű a döntés. Érdemes ilyenkor a probléma jellegéből kiindulni, hiszen mindig az fogja meghatározni, hogy megoldásként kinek és mely típus jelenti majd a legjobb szemcseppet.

Mikor van szükség szemcsepp használatára?

A szem védelmét a könny állandó termelése biztosítja. A könnymirigyek napi 1-3 milliliter mennyiségű könnyet termelnek ahhoz, hogy a szaru– és kötőhártyát képesek legyenek nedvesen tartani. Ez egy hatalmas jelentőséggel bíró feladat, ugyanis a könnyréteg szerepet játszik a baktériumokkal szembeni harcban, a szaruhártya táplálásában, és mindez által a látás megfelelő funkcionálásában. Ebből egyértelműen következik, hogyha a könny filmrétege megbomlik, elengedhetetlen az állapot normalizálása, azaz a szemcseppel történő orvoslása.

Az irritációs tüneteket kiváltó leggyakoribb ok: a szem dehidratáltsága

A kontaktlencse-használat, de a mindennapos tevékenységek is intenzíven terhelik és dehidratálják a szemműködést. A számítógép előtt történő egész napos munkavégzés, a fokozott okostelefon-használat, a rossz fényben történő olvasás – csak, hogy párat említsünk a gyakori kiváltó okok közül –, mind szerepet játszanak a szemfáradtság, majd végül a szárazszemszindróma kialakulásában.

A legáltalánosabb tünetként ilyenkor szemfájdalom jelentkezik, melyet viszketés, könnyezés, olykor homályos látás és a kötőhártya hajszálereinek kitágulása, azaz a szem bevörösödése követ. A felsorolt szimptómák enyhítésére és megszüntetésére a legtöbb szemcsepp alkalmas, azonban léteznek olyan problémák, melyeknél a készítmény specifikus típusait kell alkalmazni. Jogosan merülhet fel tehát a kérdés: honnan tudom, hogy melyik lesz a számomra legjobb szemcsepp?

A legjobb szemcsepp kiválasztása: az alapproblémától a megoldásig

A szem dehidratáltsága ugyan gyakorta indokolttá teszi a műkönny használatát, viszont a szemcseppeket nem véletlenül kategorizálják az összetevőik és a hatóanyagaik alapján. Amíg a szemszárazság jelentkezésekor bármely közismert műkönnyoldat megoldást jelent, a szembetegségek, szemfertőzések, allergiás reakciók okozta problémák alkalmával más és más összetételű készítményekre van szükség.

Tartósítószer-mentesség

Ahogyan arról már szó esett, általános esetben a műkönny feladata mindig ugyanaz: a megfelelő könnytermelés helyreállítása, avagy a könnymennyiség és –minőség fokozása. Fontos, hogy az erre szolgáló szemcseppek nyugtató hatással bírjanak és tartósítószer-mentesek legyenek.

Ne tartalmazzanak például centrimidet, máskülönben, ahelyett, hogy a probléma gyökere kezelve lenne, mellékhatásként további allergizáló szimptómák észlelhetők. A szemfáradtság és a száraz szem kellemetlenségeinek megszüntetésére szolgáló legjobb döntést tehát, a tartósítószerrel ellátott/nem ellátott szempont alapján érdemes mérlegelni.

A hatóanyagok szerinti kategorizálás

Ezzel szemben a komolyabb szembetegségek alkalmával már speciálisabb a helyzet, de éppen ezért egyszerűbb is. Ilyenkor kizárólag a hatóanyagok szabják meg, hogy mely szemcsepp fog véget vetni a fennálló problémának. Példának okán:

  • az olyan jellegű bakteriális fertőzésekre, mint amilyen a kötőhártya-gyulladás is, antibiotikum alapú szemcseppeket írnak fel az orvosok,
  • míg az allergiás szemtünetekkel küszködők számára az antihisztaminnal vagy a hízósejt-stabilizátorral ellátott készítményekkel gyógyítják a bedagadt szemet,
  • az ennél jelentősebb tünetegyütteseknél több hatóanyaggal rendelkező kombinált szemcseppek jelentik a gyógyírt,
  • a zöldhályog (=glaukóma) kezelésénél a szemnyomás stabilizálásához gyógyszer alapú szemcsepphasználatra van szükség.

A szemcsepphasználat aranyszabályai

A szemcsepphasználat a szemfertőzések és –betegségek jelentkezésekor elsődleges gyógyír, de a műkönnyek a szemápolási szokások rutinjaként is alkalmazhatók. A könnyfilmréteg egészségmegőrzése mindennapos feladat például a kontaktlencsét hordók vagy a szemszárazságnál jelentkezők körében. A becsöpögtetés kellemetlenségei és az odafigyelést igénylő procedúra miatt mégis sokan elhanyagolják, pedig csak pár szabály betartására kell odafigyelni:

  1. Kérjen segítséget optikus szakembertől a szemcsepp kiválasztásában, szembetegség esetén mindenképp csak azt a típust használja, amit kezelőorvosa írt fel Önnek!
  2. A szemcsepphasználat előtt ellenőrizze a készítmény szavatossági idejét!
  3. A szemcsepp alkalmazását megelőzőleg ügyeljen az alapos kézmosásra, de a csepegtetőrészhez még így se nyúljon hozzá!
  4. Hajtsa hátra a fejét vagy feküdjön le, majd az alsó szemhéját húzza lefelé!
  5. Körülbelül két centiméteres távolságból csöpögtessen a szemébe annyi cseppet, amennyit a gyógyszerész vagy a kezelőorvos felírt!

A feladat nem bonyolult, de érdemes hangsúlyt fektetni a minimális és triviálisnak tűnő óvintézkedésekre, mert sok nehézség elkerülhető az észben tartásukkal. A legfontosabb alapszabály viszont mégis az, hogy a szemtünetek súlyosbodása esetén azonnal reagáljon az állapotra!

Ha tünetkezelésként egy nap minimum öt alkalommal használ szemcseppet, akkor szinte közel biztos, hogy krónikus szemszárazsággal áll szemben, így az a biztos, hogyha egy látásvizsgálat során szakmai véleményt kér! Elég csupán néhány kattintás, és máris közelebb kerül a kérdései megválaszolásához, foglalja le online az időpontját!


Az asztigmatizmus kialakulása és korrekciója

A szem fénytörési hibája nem egy betegség, hanem egy látásprobléma, több fajátja is létezik. Ugyanígy külön kell választani az asztigmatizmust is – ami szintén a fénytörési problémák közé sorolandó. Asztigmia esetén a páciens se közelre, se távolra nem lát élesen, ezért szükség van az ebből adódó nehézség mielőbbi orvoslására. Ismerje meg az asztigmatizmus hátterét, és lehetséges kezelési módszereit!

Az asztigmatizmus definiálása

Az asztigmatizmus a szabálytalan szaruhártya következtében kialakuló szemészeti probléma, amelynek leggyakoribb szimptómája, hogy a közeli és a távoli kép egyaránt életlen, nem elég kontúros. Ilyenkor az élesség hiánya nem azt jelenti, hogy a páciens semmit nem lát, hanem azt, hogy például egy tábla leolvasása alatt összetéveszti a betűket, a számokat vagy az egyéb jeleket.

Biológiai háttere, hogy a szaruhártya felszíne a normálistól eltérő. Emiatt a szem nem tudja a fénysugarakat tökéletesen leképezni a retinán, így azok nem egy pontban találkoznak (mint egy egészséges szem esetén), hanem kettőben egyesülnek a retina elé vagy virtuálisan mögé vetülnek.

A szemprobléma neve éppen innen ered, ugyanis az asztigmatizmus vagy az asztigmia görögül „pont nélkülit” jelent. Létezik úgynevezett korneális és lentikuláris asztigmatizmus is, attól függően, hogy a szemlencse vagy a szaruhártya tökéletlen formája okozza a fénytörési problémát.

Fajtái

Az asztigmiát sokszor tévesen szemtengelyferdülésnek nevezik. Ha így lenne, akkor a szem nézővonalai nem lennének párhuzamosak, hanem egymással szöget zárnának be, vagyis kancsalítanának. Az asztigmatizmusnál a szem nem kancsalít. Ennek a fénytörési hibának az említésekor a látásprobléma több típusát is meg kell különböztetni:

  • a szabályos (örökletes, veleszületett) és
  • a szabálytalan (szaruhártya sérülése és hegesedése miatt kialakuló) asztigmatizmust.

A genetikai eredetű asztigmatizmus

Az örökletes, avagy a szabályos/szabályszerű asztigmatizmusról akkor van szó, amikor a szaruhártya legdomborúbb és leglaposabb tengelye egy derékszöget alkot. Ez tekinthető a látásprobléma leggyakoribb típusának. Ennek azonban további három fajtája is van, amit a két fókuszvonal retinához mért helye határoz meg:

  • Amikor az egyik fókuszpont a retinán, míg a másik a retina mögött vagy előtt van, az nem más, mint a közönséges vagy egyszerű asztigmatizmus. Attól függően, hogy a második fókuszpont elől vagy hátul van, szó eshet rövidlátó vagy távollátó szemtengelyferdülésről.
  • Ha az egyik fókuszpont sem esik a retinára (mert mindkettő elé vagy virtuálisan mögé vetül), az az összetett vagy komplex asztigmatizmus. Az egyszerű asztigmatizmushoz hasonlóan, a szemtengelyferdülés ebben az esetben is összekapcsolódhat a rövid– vagy távollátással, amit a fókuszok beesési pontja fog meghatározni.
  • A korábbiaktól eltérően, amikor az egyik fókuszpont a retina előtt, míg a másik a retina mögött van, akkor a probléma háttere a kevert asztigmatizmus.

 

 

Felismerése

Egy látásprobléma észlelése során a tünetek sok esetben megegyeznek. A leggyakoribb, hogy a szem erőltetése szemfáradtságot, könnyezést és fejfájást okoz, miközben a közelre vagy a távolra eső tárgyak homályosak. Ezek az állítások ugyanúgy igazak a korábban emlegetett myopia (rövidlátás), hypermetropia (távollátás) és presbyopia (öregszeműség), illetve az asztigmatizmus esetén is. Utóbbi során a legnagyobb különbség, hogy a homályos látás nem vagylagos, hanem ugyanolyan életlen a közeli és a távoli kép is.

Korrigálásának módszerei

Az asztigmiás szem korrekciója több módon is történhet, a cél azonban minden esetben ugyanaz: hogy a kontúros éleslátást biztosítsuk.

Ez a fénytörési hiba kiválóan orvosolható cilinderes szemüveggel és kontaktlencsével. A recepten a hiba irányát különböző tengelyállásokkal adják meg 0-180 fok között, emiatt gondolják sokan, hogy ez a szemtengelyferdülés. Érdemes tudni, hogy a cilinderes lencse eltérő dioptriával, azaz más erősséggel rendelkezhet vízszintesen és függőlegesen.

A megoldást minden esetben meghatározza az asztigmatizmus típusa. Bármelyik módszerrel is szimpatizál, a megfelelő típus és beavatkozás kiválasztása előtt, mindenképp konzultáljon részletesen egy optometrista szakemberrel!

A kontaktlencsék korszerűsége

Ha a kontaktlencse tűnik a legszimpatikusabb választásnak számos fajtája segítséget nyújthat az asztigmia esetén. Ilyen alternatíva például:

  • a napi vagy a hosszú távra szóló,
  • a lágy vagy a kemény,
  • a gázáteresztős,
  • illetve a multifokális kontaktlencse,

de amire talán érdemes még nagyobb hangsúlyt fektetni, azaz úgynevezett merev OV-kontaktlencse. Utóbbi viszonylag az egyik legkorszerűbb típus, ami egy új módszer, az ortokeratológia (=OK) által jöhetett létre. Azért tekinthető innovációnak, mert fókuszában a szem szabályossá tétele áll, aminek kulcsa egy alvás közben használatos kontaktlencse. Sikerének titka, hogy éjszaka a szaruhártya felveszi az OK-kontaktlencse formáját, amit az napközben anélkül is megtart, hogy a lencse bent maradna.

Egy lépéssel előrébb

Az asztigmiás szem romlására nem kifejezetten a szem folyamatos erőltetése van hatással, de ettől függetlenül fontos, hogy a probléma időben kezelve legyen.  A problémára felhívhatja a figyelmet: a szemhéj szélének begyulladása és korpásodása, a vörös szem, gyakori fejfájás. Egy kisebb mértékű asztigmia esetén sokan nem ismerik fel, hogy szükségük lehet korrekcióra, miközben a tünetek hosszú távon mégis nagyon kimeríthetik az emberi szervezetet. A folyamatos fókuszálás és erőlködés pszichésen és fizikálisan is megterhelő, ezért érdemes időben ellátogatni egy látásvizsgálatra, hogy a probléma már a tünetek megjelenése előtt kezelve legyen!


A távollátás (hypermetropia) mint fénytörési hiba

A távollátás (latinul: hypermetropia) egy fénytörési hiba, melyet ezért nem is lehet szembetegségként definiálni. Esetében egy olyan látászavarról van szó, amellyel sokan rendelkeznek anélkül, hogy valójában tudnának róla. Ennek oka, hogy erősség szerint a távollátásnak három osztályozása létezik, amelyből a gyenge és a közepes túllátást a szem automatikus módon kiegyenlíti. Emiatt is fontos részletesen megismerni a hypermetropiát – a legtipikusabb tünetektől kezdve, az anatómiai háttéren keresztül egészen a kezelési módokig –, mert így időben felismerheti és korrigálhatja azt.

Így működik a túllátó szem

A rövidlátás, a távollátás és az időskori távollátás közti különbség

A távollátás úgy is értelmezhető, mint a rövidlátás inverz változata, geometriai és optikai szempontból egyaránt. A látás során a fénysugár különböző fénytörő közegeken keresztül jut el az ideghártyához, aminek első állomása a szaruhártya, ezt követően pedig a szemlencse.

A szemnek ez a két része úgy töri meg végül a fényt, hogy az az ideghártyán egy pontban (sárga folton) fókuszálódjon, így alakul ki az éleslátás. Amíg a rövidlátás esetében ez az egyesülés az ideghártya sárga foltja előtt történik – azaz a fókuszpont a retina előtt van –, addig a túllátásnál a két töréspont általi fénynyaláb a retina mögött találkozna. A két látásprobléma hátterében álló kiváltó ok a szemgolyó mérete és a szaruhártya görbülete/törőereje, tehát

  • rövidlátásról van szó, hogyha a szemtengely túl hosszú és/vagy a szaruhártya domborúbb, mint az átlagos (ilyenkor a közeli tárgyak élesek, míg a távolban lévők homályosak),
  • távollátásról van szó, hogyha a szemtengely túl rövid és/vagy a szaruhártya laposabb, mint az átlagos (ilyenkor a távolban lévő tárgyak relatív élesek, a közeliek homályosak).

A hypermetropiát azonban meg kell különböztetni az időskori távollátástól is, amit a köznyelv öregszeműségként (=presbyopia) is emleget. Hatalmas különbség, hogy amíg a távollátó szem egy genetikailag örökölhető látászavar, addig az öregszeműség az élet természetes velejárója. A presbyopia egy bizonyos kor után mindenkinél jelentkezik – általában 40-45 év felett –, mert a szem alkalmazkodó képessége a kor előrehaladtával romlani kezd.

A hypermetropia mértéke szerinti osztályozás

Erősség szerint a távollátás három osztályba sorolható:

1) Gyenge távollátás

A fakultatív hypermetropia, avagy a gyenge távollátás a legtöbbek életében észrevehetetlenül mutatkozik csak meg. Ilyenkor általában nem derül ki, hogy szükség van a látás korrekciójára, ugyanis a szem végig (önmagától) alkalmazkodik, azaz természetesen kiegyenlítődik, míg nem elfárad, és

  • fejfájást,
  • szemfáradtságot,
  • alkalmi homályos látást,
  • rossz közérzetet

produkál. Sokszor olvasási nehézségként is felbukkan, ezért ha gyakran tapasztalja ezeket a tüneteket, mindenképp keressen fel egy optometrista szakembert!

2) Közepes távollátás

A relatív hypermetropia, avagy a közepes távollátás már nagyobb korrekciót kell alkalmazni. Ebben az esetben is igaz ugyan, hogy a szem alkalmazkodik az egyes helyzetekhez, de az idegrendszert jelentős mértékben terheli. Közepes túllátás gyermekeknél akkomodatív (alkalmazkodási) kancsalságot idézhet elő, ezért fontos a minél hamarabb történő kezelése.

3) Erős távollátás

Az abszolút hypermetropia egyenlő az erős felnőtkori távollátással. erős fokú távollátás esetén már nem kizárólag a közeli, de a távoli tárgyak is ugyanolyan homályba burkolóznak. és szemüveget vagy kontaktlencsét viselnek egész nap, hogy élesen lássanak, korrekcióra van szükség, hogy élesen lássunk.

A távollátás kezelésének lehetőségei

Sokan nem tudják, de fontos információ, hogy sok ember távollátónak születik. Vannak, akiknél a növekedés során teljesen helyreáll az éleslátás, de léteznek olyanok is, akiknél sajnos később is megmarad a probléma – ezért is van rengeteg hypermetropiában szenvedő ember a világon. Szerencsére a túllátás korrekciójára több alternatíva is létezik, de az, hogy melyik számít hatékonyabb megoldásnak, mindenkinek maga számára kell eldöntenie. A mérlegelés közben érdemes feltennie az egyes szempontokra irányuló kérdéseket:

  • Milyen erősségű hypermetropiát szükséges kezelni?
  • A tevékenységi köreiben mennyire befolyásoló tényező például a szemüveg alkalmazása?

A kérdések megválaszolásával már könnyebb eldönteni, hogy a távollátási problémát végül pozitív dioptriájú konvex gyűjtőlencsékkel ellátott szemüveggel, kontaktlencsével szeretné korrigálni.

A hypermetropia kezelésével elkerülhető kockázatok

A távollátás mint fénytörési hiba már kisgyermekkorban kialakulhat, mi több, a látászavar valós következményei is ekkor jelentkeznek. Ahogyan arról már szó esett, közepes távollátás esetén megjelenhet az akkomodatív kancsalság.

A hypermetropia kockázatai között említendő még a zárt zugú zöldhályog, amelynek kialakulását a csarnokzug elzáródása okozza. Ilyenkor a csarnokvíz nem képes elfolyni, így a szemnyomás egészségtelen módon megnövekszik. Ennek hatására egyik napról a másikra agresszív látásromlás és fájdalom tapasztalható.

A távollátás diagnosztizálása

A távollátás diagnosztizálásra egy látásvizsgálat alkalmával kerül sor, aminek részét képezi:

  • egy tapasztalatokról/tünetekről szóló elbeszélgetés,
  • egy objektív mérési folyamat,
  • illetve egy szubjektív teszt,

mely során a páciens több szemüveglencse kipróbálásával is leolvassa a látásvizsgálati tábla betűit/számait. Ilyenkor a látóélességet mindkét szemen külön-külön is meghatározzák, a pontos dioptriát pedig egy szubjektív vizsgálattal állapítják meg.

Ahogyan arról már szó esett, a távollátás felismerése nem könnyű feladat, ezért a legjobb, hogyha évente minimum egyszer felméri a szeme funkcionalitását! Mivel a hypermetropia hátterében elsősorban genetikai okok állnak, távollátó szülőként elengedhetetlen, hogy a látásvizsgálatok végül a családi rutin részét képezzék, ezzel elkerülve a hypermetropia szövődményeinek kockázatát.


A szív alakú archoz passzoló szemüvegtípusok

A szemüvegkeret kiválasztásakor fontos, hogy kellő figyelemmel megvizsgálja az arcvonásait. Ha a tükörbe nézve azt látja, hogy az arc legszélesebb pontja a homlok és a vonások az áll és az állkapocs irányába szűkülnek, akkor nagy valószínűséggel Önnek fordított háromszög, avagy szív alakú arca van. Mire érdemes ilyenkor odafigyelnie? Elsősorban a markáns karakterjegyek lágyítására!

A szív alakú arc stílusjegyeiről bővebben

Legyen szó frizura– vagy szemüvegválasztásról, mindkettő esetében fontos, hogy a döntés alkalmával a szempontok ne kizárólag a funkcionalitásra, de az esztétikusságra is rámutassanak. Ahhoz, hogy erről meg tudjon győződni, meg kell ismernie az arcának azon típusjegyeit, melyek optikai finomhangolást igényelnek. A szív alakú arc sajátosságai között a leginkább észrevehető és megkülönböztethető jegyek a következők:

  • keskeny, hegyes áll (az arc legkeskenyebb része),
  • szélesebb homlokrész (az arc legszélesebb része),
  • kitüremkedő markánsabb arccsont.

Ideális szemüvegtípusok szív alakú archoz: tippek, amikkel könnyebb a választás

A szív alakú, avagy a fordított háromszög arcforma jellegzetességei rámutatnak azokra a pontokra, melyeket érdemes ellensúlyozni a szemüvegkeret formájával. A lehetséges alternatívák szűkítéséhez sokat segít azoknak a típusoknak a meghatározása, melyeket jó, hogyha rövid úton elfelejt.

Ilyennek számít minden olyan keret, ami kiemeli a szemöldököt, ugyanis ilyenkor a tekintet azonnal tovább vándorol a szélesebb homlokra. Mivel éppen ennek a területnek a lágyítása a cél, előnyös kerülni a kifejezetten sötét vagy mintás verziókat is. Ezzel ellentétben minden forma és típus szóba jöhet, ami kiegyensúlyozza az arc változó szélességét, például:

  • vékony szárakkal rendelkezik,
  • csupán félszegélyes vagy teljesen szegély nélküli,
  • világos árnyalatú.

Jó választás lehet még:

  1. az ovális szemüvegkeret: és emellett gyakorlatilag minden lekerekített szemüvegtípus. Ennek oka nem más, minthogy a szögek nélküli formák tökéletes kontrasztot hoznak létre az arc karakterességével szemben, puhítják az éleket, segítségükkel az arccsont már nem is tűnik olyan hangsúlyosnak.
  2. a félszegélyes (damilos)/szegély nélküli (fúrt) szemüvegkeret: amely már említésre került. De hogy miért is? Nem más okból kifolyólag, minthogy minden minimalista és perem nélküli opció eltereli a figyelmet az arc erősebb vonásairól. Ezért is került elő a világos szín is, hiszen a visszafogottság lágyítja a vonásokat.
  3. a téglalap alakú szemüvegkeret: ami elsőre furcsán hangzik azok után, hogy végig az élek eltüntetéséről esett szó. A téglalap forma viszont mégis más, ugyanis az arc görbéit pozitívan hangsúlyozza, pláne, hogyha egy finom árnyalatú vagy egy fém keretre esik a választás.
  4. az „aviátor” (pilóta) szemüvegkeret: ami már a kerek arc kapcsán is szóba került – mondhatni, hogy ez a keret egy aduász. A szív alakú arcforma esetén azért lehet jó döntés, mert az arc alsó részének (áll és állkapocs) is plusz szélességet ad, ezzel kiegyenlítve a differenciát.
  5. a macskaszem szemüvegkeret: ami a pilóta szemüveghez hasonlóan klasszikus, és sok arcformához illő típus. A hollywoodi életstílust idéző „cat eye” keretek és a szív alakú arc azért egy tökéletes kombináció, mert a felfelé ívelő forma a keskenyebb homlok illúzióját kelti.

Üzleteinkben az esztétikai szempontok mellett, szakértőinktől optikai segítséget is kaphat.


myopia rövidlátás

A rövidlátás hátterében: a myopia okai, típusai és kezelése

A rövidlátás – avagy más néven a myopianapjaink egyik leggyakoribb szemproblémája, amely már egészen gyermekkorban is jelentkezhet. Ilyenkor a közelre eső tárgyak élesek, míg a távoli képek teljesen homályosak. Kiemelten fontos, hogy a problémára időben fény derüljön. A cikkben megismerkedhet a rövidlátás

A cikkben megismerkedhet a rövidlátás:

  • kialakulásának okaival,
  • típusaival,
  • esetleges szövődményeivel
  • és kezelési módszereivel.

Így ismerheti fel a myopiát!

A rövidlátást a köznyelv közellátásként is emlegeti, így nem nagy titok, hogy egy olyan látászavarról esik szó, amely során a távolban lévő tárgyak életlenek és ködösek. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ilyenkor messzire egyáltalán nem látni semmit, hanem azt, hogy minden távolabbi kép homályos. Ezek alapján felnőttként már könnyen definiálható, hogyha valaki rövidlátó, azonban az egészen kicsi gyermekek esetében már nem ennyire egyszerű észrevenni a tüneteket. A helyzetet nehezíti, hogy a tüneteknek különböző fokozatai is vannak, ezért a myopiát a probléma súlyossága szerint is kategorizálják. Létezik tehát:

  • kisfokú rövidlátás: 0-6 dioptriáig – tinédzserkor végén hat dioptria alatt marad az érték
  • közepes fokú rövidlátás: 6-12 dioptriáig – 18-24 éves korig kialakul
  • nagyfokú rövidlátás: 12 dioptria felett – kisgyermekkorban kezdődik, húszas évek után sem áll meg

A kategória súlyossága is meghatározza tehát, hogy mennyire válik érzékelhetővé a látásprobléma. Egy kisfokú myopia esetén például, a gyermek tökéletesen játszik és tájékozódik a lakásban, mert amit észlelnie kell, az közelre esik. Ezzel szemben a játszótéren sem biztos, hogy feltűnik, hogy a csöppség rövidlátó, ugyanis a szülőket nem kizárólag a tiszta kép alapján ismeri fel, hanem a gesztusokról, a jellegzetes mozdulatokról, amikhez már nincs szüksége a tökéletes és éles vonalakra. Ilyenkor azt kell megfigyelni, hogy:

  • ha tárgyakat nagyon közelről vizsgálja meg,
  • ha tárgyakat nagyon közelről vizsgálja meg,
  • szívesen foglalkozik közeli dolgok: rajzolással, építőkockákkal, kirakósokkal• kevésbé biciklizik, futkározik, fogócskázik, focizással.

– ezek ugyanis tipikusan a rövidlátók tüneteiként jelentkeznek. Az óvodás korosztálynál már egy fokkal könnyebben fény derül az igazságra, elég a TV-hez kapcsolódó szokásokat megfigyelni. Akkor ugyanis, amikor a gyermek nem hajlandó távolabbról nézni a kedvenc meséjét – kizárólag az eszköz közvetlen közelében hajlandó ezt megtenni –, szinte biztos, hogy messziről nem látja jól, hogy mi történik a képernyőn.

Az iskolás gyerekek már hamar felismerik, hogyha messziről nem látják a táblára írt sorokat, esetükben inkább arra kell hangsúlyt fektetni, hogy fel merjék vállalni ezt a hiányosságot. Ilyen korban ugyanis sokan tartanak a szemüveg hordásától, és inkább beülnek az első sorokba, csak hogy ne kelljen elárulni a látásproblémájukat.

A rövidlátás kialakulásának okairól és az esetleges szövődményekről

A kialakulás okainak anatómiai és civilizációs háttere

A rövidlátás okai között megkülönböztethetjük a veleszületett, anatómiai eredetűeket és az életmód által kialakuló eseteket. Általánosságban akkor van szó rövidlátásról, amikor a szem fénytörő képessége nem a megszokott módon működik, tehát az egészségesnél nagyobb (ezért is sorolják a myopiát a fénytörési hibák típusai közé), vagy a szemtengely hosszabb, mint kellene.

A tökéletes látásnak és a szem egészségének a feltétele, hogy a fény akadálytalanul jusson el a szem hátsó részében található retinához, és rávetüljön. Egy rövidlátó esetén ez azonban azért okoz problémát, mert a „normálistól” eltérően, a szemgolyó sokkal nyújtottabb vagy a szemlencse és a szaruhártya domborúbb. Emiatt a fény végül nem a látóhártyára vetül, hanem elé.

Ezen túl viszont, gyermek– és felnőttkorban is léteznek olyan egyéb okok, amelyek negatív irányba befolyásolhatják a látást. A gyermekek esetén több mai tanulmány is kitér arra, hogy a városiasodás és a nagyobb fokú bezártság következtében kevesebb időt töltenek kint a szabadban – ezzel kerülve a napfényt –, aminek egyébként hatalmas szerepe van a fejlődésben (és a látás fejlődésében egyaránt).

A lehetséges kockázatok és szövődmények

A rövidlátásnak léteznek jelentős kockázatai, melyek elsősorban a nagyfokú rövidlátásban szenvedők körében jelentkezhetnek, például megnőhet a retinaleválás esélye.

A rövidlátás korrekciója

Általánosságban az egyszerű rövidlátás esetében (hosszabb szemgolyó vagy nagyobb fénytörés), jól korrigálható a látásprobléma szemüveggel és kontaktlencsével is. A rövidlátó szemnek ilyenkor homorú, konkáv szórólencsére van szüksége.

A mérlegelés során érdemes figyelembe venni a következő szempontokat:

  • A szemüveg jelenti a legegyszerűbb, legelterjedtebb látáskorrekciós megoldást, amelyet a kontaktlencse-viseléssel lehet kombinálni.
  • A kontaktlencse viselésével a látómező sokkal szélesebbé válik, a szemegészség megőrzése miatt, fontos, hogy a kontaktlencse-viselők mindig rendelkezzenek megfelelő szemüveggel is.

A rendszeres szemvizsgálat jelentősége

Számtalanszor megesik, hogy egy látásprobléma sokkal régebb óta jelen van, mint ahogyan az diagnosztizálva lett. Az ebből fakadó kellemetlenségek a szemészeti szűrővizsgálattal elkerülhetők. Kisgyermekes szülőként fokozottan érdemes odafigyelni arra, hogy a család minimum iskolakezdés előtt részt vegyen egy vizsgálaton.

A Vision Express látásvizsgálatának bejelentkezéséhez még csak telefonálnia sem kell, lehetősége van arra, hogy a legnagyobb kényelemben, pár kattintás alatt, online férjen hozzá az időpontjához!